Halottakért felajánlható búcsúk

DEKRÉTUM

 

Ebben az évben, a „Covid-19” által okozott pandémia-helyzetben, az elhunyt hívek javára szolgáló teljes búcsú elnyerésének lehetőségét meghosszabbítjuk egész november hónapra, úgy alkalmazva az ehhez szükséges feltételeket, hogy a keresztény nép védve legyen.

 

Számos megkeresés érkezett a lelkipásztorok részéről az Apostoli Penitenciáriára, kérvényezve, hogy ebben az évben, a Covid-19 okozta járvány miatt igazítsák a helyzethez azokat a kegyes cselekedeteket, amelyek a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára elnyerhető teljes búcsúhoz szükségesek (lásd Búcsúk Kézikönyve, 29, 1 §). Éppen ezért az Apostoli Penitenciária a Ferenc pápa által adott rendkívüli felhatalmazás birtokában az alábbi rendelkezéseket hozza erre az évre vonatkozóan, annak érdekében, hogy elkerülhetővé váljanak a csoportosulások:

 

  1. A nov. 1-8. közötti időszak egyes napjaira megengedett teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik temetőt látogatnak, és legalább lélekben imádkoznak az elhunytakért –, áthelyezhető a hónap más napjaira is. Az egyes hívő szabad választására van bízva, hogy melyik lesz ez a nyolc nap, és nem szükséges, hogy ezek a napok egymást kövessék.
  2. A Halottak napjához, november 2-hoz kötött teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik templomot vagy kápolnát látogatnak és ott elimádkozzák a Miatyánkot és a Hiszekegyet –, nemcsak ezt a napot megelőző vagy követő vasárnapra, illetve Mindenszentek főünnepére helyezhető át, hanem az egyes hívő szabad döntése alapján, november hónap bármely más napjára is.


Az öregek és betegek, illetve mindazok, akik súlyos okból nem hagyhatják el otthonukat – ilyen ok lehet például az illetékes civil hatóság által elrendelt korlátozás a pandémia idejére, annak érdekében, hogy a szent helyeket ne lepjék el tömegesen a hívek –, szintén elnyerhetik a teljes búcsút. Ennek előfeltétele, hogy lélekben egyesüljenek a többi hívővel, szakadjanak el a bűntől és álljon szándékukban, hogy az első lehetséges alkalommal teljesítsék a három megszokott feltételt (gyónás, szentáldozás, és a Szentatya szándékára való ima). A búcsú elnyerése számukra úgy történik, hogy Jézus vagy a Szűzanya képe előtt végeznek imádságot az elhunytakért, például a halottakért végzett zsolozsma reggeli vagy esti dicséretét, a rózsafüzért, az Isteni irgalmasság rózsafüzérét, vagy más olyan halottakért való imát, amely kedves a híveknek. Választhatják azt is, hogy elmélkednek egy-egy olyan szentírási szakaszról, amely szerepel a megholtakért végzett liturgia szövegei között. Illetve élhetnek azzal a lehetőséggel is, hogy valamilyen irgalmas cselekedetet végeznek, felajánlva Istennek saját életük fájdalmait és viszontagságait.

 

Azért, hogy az isteni kegyelem áradását a lelkipásztori szeretet cselekedetein keresztül előmozdítsuk, a Penitenciária nagyon kéri a gyóntatási felhatalmazással rendelkező papokat, hogy nagylelkűen álljanak rendelkezésre mind a bűnbánat szentségének kiszolgáltatására, mind a betegek áldoztatására.

 

A búcsú elnyeréséhez szükséges lelki feltételekkel kapcsolatban az Apostoli Penitenciária 2020. március 19-én kiadott A bűnbocsánat szentségéről a pandémia által kialakult jelenlegi helyzetben c. dokumentumban nyerhető bővebb felvilágosítás.

 

Végül, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek megfelelő segítségben részesülhessenek a hívek közbenjárása által, különösképpen az oltár Istennek tetsző áldozata révén (lásd. Conc. Tr. Sess. XXV, decr. De Purgatorio), buzdítjuk a papokat, hogy mutassák be a szentmisét háromszor Halottak Napján, az Incruentum Altaris kezdetű, a tiszteletre méltó emlékű XV. Benedek pápa által 1915. augusztus 10-én kiadott apostoli konstitúcióban található szabályok szerint.

 

Ez a jelenlegi dekrétum egész novemberre érvényes. Minden vele ellenkező rendelkezés hatályát veszti.

 

Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén, 2020. október 22-én, Szent II. János Pál pápa emléknapján.

 

Maurus Card. Piacenza
Paenitentiarius Maior

Christophorus Nykiel
Regens

L. + S.
In PA tab. N. 791/20/I

Konnektor

Bejelentkezés

Látogatóink

Oldalainkat 127 vendég és 0 tag böngészi

Idézet

Isten arra hívott, hogy boldogok legyünk, sőt: hogy daloljunk az örömtől!
Assisi Szent Ferenc

Őrbottyáni Plébánia
Alapítva: 2009.08.15.