Megújulás a szeretetben - Az MKPK körlevele

Amikor készülünk a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi
Eucharisztikus Kongresszusra, fontosnak tartjuk, hogy katolikus testvéreinkhez és minden jóakaratú
emberhez forduljunk. Kongresszusunk jelmondata a 87. zsoltárból való: „Minden forrásom belőled
fakad”. Krisztus a forrás, az ő tanítása, élete, megváltó kereszthalála és feltámadása, kegyelme,
amely közöttünk működik az idők végéig, képes arra, hogy lelki megújulást hozzon városaink,
népünk, Európa és az egész világ számára.


Korunk négy jelentős problémáját – a népesedési krízist, a nevelés-oktatás helyzetét, a szegénységet
és a népmozgások által felvetett kérdéseket – tekintjük át a hit fényében és keressük ezekre a
lehetséges válaszokat. A jelen dokumentum alapelveket kíván tisztázni, segíteni akar abban, hogy
képesek legyünk korunk bonyolult jelenségeit a hit fényében látni.
I. A társadalom éltető forrása a Teremtő Istennel való kapcsolat
Isten minden ember szívébe beleírta a végtelen, a teljesség, az igazság, a jóság, a szépség és a
szeretet iránti vágyat, amelyek Istenhez vezethetik őt. Isten elénk siet, a megtestesült Fiúban
megkapjuk azokat az ajándékokat, amelyek segítségével teljes életet élhetünk. Krisztus
„meggyógyítja az ember szívét, megadja neki a képességet, hogy úgy szeressen, ahogyan ő szereti
az Egyházat, vagyis életét áldozva érte”.1 A Szentháromság, az isteni személyek szeretetközössége
a családhoz hasonló vonásokkal tárja fel önmagát. Ez a családban is megvalósul: van, aki szeret,
van, akit szeretnek és van a szeretet-közösség.
Krisztus örömhíre képes arra, hogy megújítsa, Isten akarata szerint emberségesebbé tegye a
társadalmat. Ha a nyugati kultúrkörben élő ember elutasítja a hitet, akkor társadalmai lassan
elveszítik belső erejüket, elveszítik a célt, a motivációt, a belső békét közvetítő képességüket. A II.
Vatikáni Zsinat felszólítja a világiakat, hogy „vállalják […] az evilági rend megújítását […] az
Evangélium világosságánál, az Egyház szellemében”.2 A hit cselekvésre indít, sürget, hogy az
igazságra épülő szeretet társadalmi méretekben is valósuljon meg: a kultúra, a gazdaság, a
tudományok, a politika, a média, a sport, a környezetvédelem területén. A hit érzékenységet és
cselekvő segítőkészséget tud kialakítani a szegények, megtörtek, betegek, kirekesztettek iránt.
Harminc évvel a rendszerváltozás után
Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy Egyházunk és népünk ajándékba kapta a történelem
Urától a szabadságot, amiért korábban sokan küzdöttek és szenvedtek. A rendszerváltozás után
azonban tömegek érezték úgy, hogy munkájukra nincs szükség és ők maguk is feleslegessé váltak.
Megjelentek a hajléktalanok, a nyilvánvaló nyomorúság is megmutatkozott. Felütötte fejét a
magántulajdon erkölcsi legitimitásának problémája is.
A kereseti lehetőségek közötti kirívó aránytalanság a munkanélküliséggel párosulva oda vezetett,
hogy régiónk fiatalsága nagy tömegben vándorolt nyugatra. A kis nemzetek sajátos nyelve,
kultúrája, közösségi tapasztalatának értékei is veszélybe kerültek a népesség fogyásával. Pedig a
nemzetek hozzátartoznak a teremtés gazdagságához, létüket az Egyház is értékeli.
A fiatalok távol kerültek a nagyszülőktől, akik a szoros emberi kapcsolatokkal erősíthetnék a
szolidaritást és a közösségérzetet a nemzedékek között. A fiatalok távolra költözése sok családban
fokozza az idősek elmagányosodásának problémáját. A családok segítése, az értelmes életet kínáló
közösségek erősítése és az isteni Gondviselésbe vetett bizalom megújítása mind olyan értékek,
amelyekért sürgetően cselekednünk kell.
A világgazdaság súlyos aránytalanságai, a környezetszennyezés és a klímaváltozás miatt egyre
nagyobb méreteket öltő szárazság, az ivóvízkészletek szűkössége, valamint a háborús
összeütközések sok kérdésben egészen átfogó, nemzetközi felelősségvállalást tesznek szükségessé.
Az evangéliumból fakadó élet, ha szükséges, szembe mer szállni az igazságtalan társadalmi
struktúrákkal. Az egység és a béke embereiként ellenállhatunk a kíméletlen haszonszerzés és
megalázás mai formáinak. Kultúránkat átjárja az erőszak, mégis gyengédséget kell tanúsítanunk
embertársaink iránt, a könyörtelenül felfokozott hajszában Krisztus tanítása szerint türelemmel kell
feléjük fordulnunk.
Az Egyház missziós jellege
Az Egyház az Evangélium hirdetésével Jézus Krisztus megismerésére és megvallására hív minden
embert. Krisztus minden tanítványa a Lélektől kapott adományainak megfelelően részt vállal a hit
terjesztésében. Az evangelizáció a világ megszentelésére irányul. Nem hatalmi vagy evilági
megfontolások vezérlik. A keresztség szentségéből fakadó élet döntés elé állít bennünket: Isten nagy
tetteit akarjuk-e hirdetni vagy inkább saját életünk megrögzött szokásait őrizgetni? Azokat tudjuk
Krisztushoz vonzani, akikkel közösséget vállalunk, gyakorolva az irgalmasság testi-lelki
cselekedeteit.
Krisztus a megváltás művét szegénység és üldözés közepette vitte végbe, így az Egyháznak is ezt az
utat kell bejárnia, hogy az üdvösség gyümölcseit közölje az emberekkel. Az Egyház az Úr keresztjét
és halálát hirdeti, és ezt megerősíti a föltámadt Krisztus ereje. A kinyilatkoztatásban Isten önmagát
és akaratának az emberek üdvösségére vonatkozó örök döntéseit akarta kinyilvánítani és közölni,
hogy minden ember az örök élet ismeretében, bizonyosságában, boldogságában élhessen, ami
messze fölülmúlja emberi vágyait.
Az evangéliumból fakadó élet az Egyházban olyan közösségeket szeretne formálni, amelyekben a
bezárkózás helyett befogadás van, amelyekben panaszkodás helyett ünneplik a karizmákat és
használják a talentumokat és amelyekben gyógyulni lehet.
A társadalom peremére jutottak és a szegények felé forduló szolgáló szeretet nélkül egyetlen
keresztény közösség sem nevezhető krisztusi közösségnek. Gyakran nem akarjuk látni a társadalmi
igazságtalanságokat. Félünk, sőt irtózunk a szokatlan társadalmi és emberi valóságok
megtapasztalásától, mert szembesítenek gyengeségeinkkel és olyan kihívások elé állítanak,
amelyeknek saját erőnkből nyilvánvalóan nehéz vagy lehetetlen megfelelnünk.
II. Négy konkrét terület: népesedés, nevelés-oktatás, szegénység és népmozgások
A gyermek – áldás. A demográfiai válság és a család
Napjaink igazi válsága összetett értékválság, amelynek számos társadalmi, gazdasági, szociális
összetevője van. Az elmúlt évtizedek változásai megbontották a családok és az egész társadalom
harmonikus működéséhez nélkülözhetetlen egzisztenciális és lelki-szellemi alapokat. Korunkban
jellemző a közbizalom és szeretet hiánya, a versengés, a kirekesztés. A generációk közötti
szolidaritás meggyengült. A hajdan életpárti magyarok száma megfogyatkozott. Egyre későbbi
életkorra tolódik a házasságkötés és a gyermekvállalás.
Az újratervezés alapja a keresztény családkultúra. A gyermeket vállaló család, ahogy Szent II. János
Pál pápa fogalmazta meg, „az élet szentélye”, „az élet kultúrájának a helye”. A demográfiai válság
megoldása hosszú távon ebben a családmodellben és az élet radikálisabb védelmében rejlik.
A megfogant emberi élet elvétele és az abortív fogamzásgátlás eszközei erkölcsileg
megengedhetetlenek. Határozottan kérjük a törvényalkotókat és országunk vezetőit ezen elv
tiszteletben tartására. A krízishelyzetben szülő vagy még leánykorban anyává váló kismamákat
megfelelő környezetbe kell befogadnunk. Ellátásuk érdekében akár anyagi vagy egyéb áldozatot is
vállalnunk kell.
A házasságra való felkészülésnél a hit segít meghozni a végleges döntést. A házasságot jól eldönteni
és vezetni nem egyedül kell, hanem érdemes elfogadni, hogy Isten szövetségesnek ajánlja magát.
Amit Istennel döntenek el, azt Isten segít megvalósítani. A hit segít a házasoknak, hogy ne sodorja
el őket a saját vágyaik, indulataik örvénye vagy a közfelfogás áramlata. Aki találkozik Isten
irgalmával, az már képes lesz maga is megbocsátani. Sokat kap az a házasság, család, amely
beágyazódik az Egyház nagy közösségébe és a helyi egyházközség életébe. A közösség mindig
támaszt jelent, mintákat kínál, alkalmat ad a közös ünneplésre, segít a keresztet is hordozni. A
keresztény kultúra, ami gazdagítja a házasságot, támaszt jelent a családi élet számára. Kialakult az
ünnepek, a közösségi élet, a gyász, az esztétika kultúrája. Ezek olyan generációkon át lecsapódott és
kitisztult rítusok, igazságok, amelyek felbecsülhetetlen kincset jelentenek. Ezeket önerőből
fölépíteni szinte lehetetlen.
Az első életévben az állandó anyai jelenlét biztosítja a legjobban a csecsemő idegrendszerének,
érzelmi életének teljes körű, zavartalan fejlődését. Az Egyház és a társadalom különleges
összefogására van szükség ahhoz, hogy a gyermek a számára szükséges gondoskodást megkapja.
Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy lehetőség nyíljon az édesanyák otthonmaradására és a
gyermekeikkel való személyes törődés kereteinek, a nagycsaládos életpályamodellnek a
kiteljesítésére. Szükséges lenne a nyugdíj összegébe beépíteni a gyermeknevelés költségeit, ezzel is
bátorítva a gyermekvállalást és megbecsülve a szülők áldozatos szolgálatát.
Ma már nemzedékek sorának nincs lehetősége megtanulni a családi és közösségi élethez szükséges
ismereteket, készségeket, nincs módjuk lelkileg felkészülni az élet kihívásaira. Ezért
nélkülözhetetlennek tartjuk mind az iskolás korosztályok, mind a felnőttek ilyen tartalmú képzését,
támogatását. A fiatalokat a családi életre nevelés programjának mind szélesebb kiterjesztésével fel
kell készíteni a párválasztásra, a családalapításra. A családok számára biztosítani kell a
kommunikációs, a konfliktuskezelési és a megküzdési, alkalmazkodási képességet fejlesztő
kurzusokat. Szükség van a helyi iskolák, egyházi és más közösségek erősítésére. Fel kell karolni a
szegényebbeket, akik a maguk erejéből nem tudnak megfelelő nevelést, gondoskodást és
műveltséget biztosítani gyermekeiknek.
Európa és Amerika számos országában szélsőségesen liberális eszmék nevében támadják a házasság
és a család intézményét, az Istenbe vetett hitet, a kereszténységet. A szórakoztatóipar és a közösségi
média szintjén is fontos, hogy teret kapjon a család intézményének és értékrendjének megbecsülése
és előnyben részesítése a házasság nélküli párkapcsolattal szemben. A keresztény kultúrát romboló
erőkkel szemben minden kulturális és szociális eszközt be kell vetnünk a család támogatására és
védelmére.
Katolikus nevelés, katolikus oktatás
A szülők a gyermekeik elsődleges nevelői. Az egyház pedig készséggel kínálja föl a hitet, a tudást, a
közösségi tapasztalatot, a társadalom szolgálatát ismerő oktatási intézményeit a szülők és
gyermekeik számára. A katolikus nevelés folyamatában az intézmények szerves együttműködés
kialakítására törekednek a plébániai és más egyházi közösségekkel. A katolikus iskola a teljes
embert és annak végső célját – az üdvösséget – szem előtt tartva végzi tevékenységét. Nevelése a
Krisztusban megismert igazság alapján az ember értelmi, érzelmi, akarati, kapcsolati, lelki
képességeinek kibontakoztatására, fejlesztésére irányul.
Sok fiatal nélkülözi azt a családi hátteret, amelyben elsajátíthatná a másik ember és a közösség
tiszteletét és szeretetét, a szóbeli és egyéb kommunikáció készségét, az odafigyelés és megosztás
képességét, valamint a legalapvetőbb emberi értékeket. Mindezek nélkülözhetetlenek a felelős
közbeszéd és társadalmunk intézményeinek méltó működése érdekében. A katolikus oktatási
intézmények minden társadalmi réteg és csoport képzését, oktatását feladatuknak tekintik. Kiemelt
figyelemmel és komplex cselekvéssel szolgálják a hátrányos helyzetűek nevelését, szüleik
támogatását.
Meghallani a szegények kiáltását
Szükséges, hogy minden ember és minden család megtegye azt, ami módjában áll, hogy a
megélhetését biztosítsa. Szükséges, hogy a családok igyekezzenek gondoskodni a rászoruló, idős,
beteg családtagjaikról. Ugyanakkor mind a magyar társadalom egésze, mind az egyház számára
kiemelt és sürgető feladat a legszegényebbek, az idősek, a gyöngék mellé állni, számukra kiutat
mutatni, nekik segítséget adni.
Keresztény hitünk csak akkor hiteles, ha a szeretet cselekedetei fakadnak belőle. Ha nem halljuk
meg a szegények kiáltását, akkor halott a kereszténységünk, akkor elveszítjük az emberiességünket,
akkor a társadalmunk szeretetlenné, embertelenné lesz. Sok idős ember él elhagyottan, segítség
nélkül, sok gyermek és fiatal számára igen nehéz a felemelkedés, a szegénységből való kitörés.
Igen sok ember betegségekkel küszködve éli végig a földi élete utolsó 10–15 évét. Sokan magukra
maradnak ezen nehézségek között. Fontos volna az idősek otthoni ápolását segíteni és több
segítséget nyújtani az ápoló családtagoknak. Szükséges a szociális ágazat bérrendezése, anyagi és
erkölcsi megbecsültségének erősítése.
A mintegy húszezer hajléktalan jelentős hányada nagyon gyenge (vagy egyáltalán nem létező)
családi háttérrel rendelkezik, sokan közülük pszichiátriai kezelésre vagy elhelyezésre is
szorulnának. Fontos volna a hajléktalanok számára személyre szabott, egyedi megoldásokat keresni,
különösen is a pszichiátriai bentlakásos intézményi férőhelyek számát növelni.
A cigányság 87%-a a rendszerváltozás előtt munkaviszonyban volt. Sok kapcsolat szövődött romák
és nem romák között, és a legtöbb család biztos jövedelemmel rendelkezett. 1993-ban a
munkaképes cigányoknak csupán mintegy 28%-ának volt munkahelye, vagyis három év alatt több
mint 2/3-uk elveszítette az állását. Az elmúlt időszakban ismét nőtt körükben a foglalkoztatottság:
2013-ban az aktív korú romák 26%-a, 2017-ben már 45%-a dolgozott.
A magyarországi cigányság iskolázottsága az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben javult. Egész
Európában nálunk a legjobbak az iskolázottsági mutatók a roma lakosság körében. Ezen a téren a
magyar társadalom 40–50 év óta nagy erőfeszítéseket tett, és ennek ma már láthatóak a gyümölcsei.
Azonban a cigány fiatalok 60%-a a végzettség megszerzése előtt hagyja el a közoktatást.
Ugyanakkor a szegénység nem csak a cigányság problémája. Sok tízezer olyan nem roma család is
él hazánkban, akik a legalapvetőbb szükségleteknek is híjával vannak. Az ilyen körülmények között
felnövő gyermekek számára rendkívül nehéz a kitörés a szegénységből, a nyomorból.
Fontos egyensúlyt kialakítani a munkára való ösztönzés és a legsérülékenyebb társadalmi rétegek
emberhez méltó életfeltételeinek biztosításához nyújtott segítség között. Szükséges, hogy a
leghátrányosabb térségekben ne csak az oktatás fejlesztésére fordítsanak figyelmet, hanem a
családsegítésre, a közösségek építésére és az intézményekkel való kapcsolatok erősítésére is.
A népmozgások kihívása
Az eddig soha nem látott mértékű elvándorlás egyik legfőbb oka a Földünkön levő óriási gazdasági
egyenlőtlenség, igazságtalanság. Egyre kevesebbek kezében összpontosul a tőke, és így egyre
kevesebb kézben összpontosul a haszon is. Ahogyan Ferenc pápa hangsúlyozta: „Ez a gazdaság
öl!”3 Nemzeteket tesz tönkre, családokat, emberek tíz- és százmillióit teszi földönfutóvá. A volt
gyarmattartó országok igen gyakran még napjainkban is kihasználják gazdasági fölényüket és
kizsákmányolják volt gyarmataikat.
A háborúk, a rossz gazdálkodás, az elnyomó vagy alkalmatlan politikai rendszerek és a sokszor
egész régiókat terrorizáló fegyveres csoportok is okai a tömeges elvándorlásnak. Sok esetben
nagyhatalmak vagy jelentős hatalomra szert tett érdekcsoportok destabilizáltak olyan országokat,
amelyek évtizedeken át biztonságos és jól működő országok voltak. Ez is jelentős oka a ma
tapasztalható nagyarányú népmozgásnak.
Földünkön kb. 200 millió olyan keresztény él, akinek a hite miatt alapvető emberi jogai sérülnek.
Évente mintegy százezer keresztényt gyilkolnak meg a hite, közösségi hovatartozása miatt.
A Föld óriási népességrobbanást élt át az utóbbi 50 évben. Az utóbbi évtizedekben könnyebbé vált
az utazás, a média segítségével pedig a szegényebb országok lakói világosabban látják az
életszínvonalbeli óriási különbséget saját hazájuk és a gazdagabb államok között. A klímaváltozás a
Föld egyes régióinak lakosság-megtartó képességét radikálisan csökkentette. A Föld lakóinak kb.
17%-a nem jut tiszta ivóvízhez.
Minden államnak kötelessége megtenni minden tőle telhetőt azért, hogy biztosítsa polgárai számára
a tisztes megélhetés, a szabad és biztonságos élet lehetőségét. Minden embernek joga van a
személyi biztonságra, az emberhez méltó megélhetésre. Amennyiben ezeket súlyos veszély
fenyegeti, választhatja az elvándorlást. A Földet a Teremtő Isten minden embernek szánta. Ha
valahol az emberhez méltó élet lehetősége komoly veszélybe kerül, akkor mindannyiunk
felelőssége, hogy segítsünk.
A befogadó államnak mérlegelnie kell azt, hogy hány olyan bevándorlót tud befogadni, akinek
biztonsága és megélhetése nincs közvetlen veszélyben. Joga van arra, hogy a menedékkérőt a
határainál megállítsa és elbírálja a kérelmét. A határok megléte és védelme az egyes nemzetek
kultúrájának, biztonságának, létének fennmaradását szolgálja.
A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint a bevándorlónak kötelessége, hogy hálásan tiszteletben
tartsa a fogadó ország anyagi és szellemi javait, engedelmeskedjék törvényeinek és járuljon hozzá a
terhek viseléséhez.4 Amelyik bevándorló nem akarja tiszteletben tartani az őt befogadó nemzet
vallását, kultúráját, értékeit, az nem várhatja el, hogy befogadják.
Fel kell építeni egy igazságosabb, emberségesebb világgazdasági rendszert. A gazdasági
tevékenység legfőbb célja nem a haszon maximalizálása, hanem a közjó, vagyis az ember java kell,
hogy legyen. Az igazságosabb világgazdasági rendszer létrejöttéhez szükséges az ember erkölcsi
megújulása. Amilyen az emberi értékrend, olyan lesz a ráépülő gazdasági rend is. Újra meg kell
tanulnunk a szerénység, az anyagiak használatában való egyszerűség és a mértékletesség erényét.
Korlátot kell szabni annak, hogy a Föld vagyona kevesek kezében koncentrálódjon. Az emberhez
méltó megélhetéshez való jog, amely minden embert megillet, megelőzi a magántulajdonhoz való
jogot. Az egyes ember mint tulajdonos csak kezelője az általa birtokolt javaknak. Felelősséggel
tartozik használatukért az egész emberiség és az eljövendő nemzedékek felé is. Megfelelő
szabályozással meg kell fordítani a vagyonkoncentráció jelenlegi irányát.
Elengedhetetlen a gazdasági, szakmai és kereskedelmi segítség nyújtása a Föld szegényebb
országainak, hogy helyben emberhez méltó megélhetést tudjanak biztosítani polgáraiknak. A
lakóhelyükről elűzöttek legfőbb érdeke az, hogy saját hazájukba visszatérhessenek, a saját
kultúrájukban, szülőföldjükön biztonságban élhessenek és boldogulhassanak.
III. Meghívás a hitben, a reményben és a szeretetben való megújulásra
A hit sokak által megtapasztalt válsága abból is fakad, hogy a megtapasztalásainkat, érzelmeinket,
tudásunkat fölébe helyezzük Isten szavának, a kinyilatkoztatásnak. Görcsösen őrizgetjük álmainkat,
illúzióinkat és ideológiánkat. Beleragadunk terveink megvalósításába, és amikor nem az történik,
amit reméltünk – akár a legapróbb dolgok miatt is – idegesek, agresszívek leszünk vagy
depresszióba esünk és elhagyjuk a közösséget. Válságba kerül a szeretetünk is, amikor beképzeljük
magunknak, hogy Istennek meg kell valósítania a magunkról, családunkról, egyházunkról,
társadalmunkról alkotott elgondolásainkat.
A szeretetben való megújulásunk attól függ, hogy össze tudjuk-e kapcsolni az Eucharisztiában jelen
lévő, megtört Krisztust a szegényben, az éhezőben, a betegben, az idegenben, a bűnösben is jelen
lévő megtört Krisztussal. Mindkettő a hit titka. Akkor leszünk képesek kitartani a szegények
szeretetében, ha a bennük élő és az Eucharisztiában jelen lévő Jézust egységben látjuk, így lesznek
számunkra a megtört, sebzett és szegény testvéreink Krisztus testeként az evangelizáció forrásaivá.
Az előttünk álló esztendőben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson kérjük a Szentlelket,
hogy Krisztus által újuljon meg a hitünk, Krisztusból éljen a reményünk és Krisztussal tudjunk
szeretni!
Budapest, 2019. november 13., a magyar szentek és boldogok ünnepén
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Konnektor

Bejelentkezés

Látogatóink

Oldalainkat 43 vendég és 0 tag böngészi

Idézet

A rejtekben is lehet pompázni.
Máthé György

Őrbottyáni Plébánia
Alapítva: 2009.08.15.