Hirdetések 2017.09.17.

Őrbottyáni Plébánia, 2017. szeptember 17.
Évközi 24. Vasárnap

  • Szeptember 21-e, csütörtök Szent Máté evangelista ünnepe.
  • Szeptember 30-án este hat órától lektor és akolitus avatás lesz a Váci Székesegyházban.
  • Október 7-én lesz a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, melyre szeretettel hívjuk a fiatalokat.
  • Balázs Dániel és Szabó Éva szeptember 23-án 17 órakor házasságot kötnek a Péter-Pál templomban.
  • Gyónási lehetőség lesz a plébánián szeptember 22-én 18 órától.
  • Albérletet keresünk egy három gyerekes családnak. Aki tud valamilyen lehetőséget kérem, hogy jelezze Miklós diakónusnál a mise után!
  • Tegnap tartottuk meg a tanévkezdő családi napot az iskolában. Szeretnénk megköszönni a szervezők és segítők munkáját.
  • Szeptember 24-én a fél tízes szentmise keretében lesz az elsőáldozás melyet a Péter-Pál templomban tartunk. Kérjük, hogy erre a misére csak azok jöjjenek, akik egyébként is a fél tízes misére járnak, vagy az elsőáldozó gyermekek hozzátartozói. A mise után agapét tartunk a gyerekek részére.
  • Szeptember 24-e Szentírás vasárnapja. Ezen a napon kérjük a Szentlelket, hogy segítsen megérteni Isten Igéjét. A misén megáldjuk azoknak a Bibliáját, akik ezt a mise előtt az előkészített helyre kiteszik. Kérjük, hogy mindenki írja bele a nevét a saját szentírásába!

Látogatóink

Oldalainkat 62 vendég és 0 tag böngészi

Konnektor

Idézet

Az imádság, mely közel hoz bennünket Istenhez nem sok szóból áll, hanem sok csendből, amellyel a kevés szót körülvesszük.
Mariett Tarbues

Őrbottyáni Plébánia
Alapítva: 2009.08.15.